Már amikor először kezembe vettem, sejtettem, hogy ez egy megosztó könyv lesz. Kicsit tartottam tőle, mégis kíváncsi voltam – hogy egy újságíró dokumentumregénye mennyire fog magával sodorni; hogy miként lehet a (női) szexualitásról írni; hogy mennyire érint majd meg ez a három női történet. Akkora érzelemcunamira viszont nem számítottam, mint amit a könyv kiváltott bennem. Volt itt minden: elképedés, zavar, düh (nagyon nagy düh), szomorúság, cinkos összebiccentés. Kemény volt, felkavaró, meg is gyötört rendesen, ezért is vártam vele ennyit, hogy írjak róla, hogy legyen ideje leülepedni. Annyi biztos, hogy nem hagyott hidegen, hanem nagyon is hatott rám. Végül is, valahol ez (is) a jó könyv ismérve, nem?
Lisa Taddeo könyve komoly újságírói fegyvertény: tényirodalom a javából. Ahogyan a kötet előszavában olvashatjuk, az újságírónő hatszor autózta körbe Amerikát, mivel a kötetben szereplő három nő az ország különböző csücskeiben lakik. Nyolc év munkája fekszik benne: Taddeo odaköltözött a városaikba, figyelemmel kísérte a mindennapjaikat, több ezer órát töltött velük, hogy minél jobban megismerje és megérthesse őket.
Mindez persze semmit sem ért volna, ha nincs ez a három nő, akik teljesen kitárulkoztak, és a legintimebb mélységekig beengedték Lisa Taddeot az életükbe – vele együtt pedig több ezer olvasót is.
„Hiszem, hogy ezek a történetek alapvető igazságokat közvetítenek a nőkről és a vágyról. Végső soron azonban ez a három nő szólal meg. Minden történet sokoldalú, de most jöjjön az ő nézőpontjuk” – írja szintén az előszóban. Az újságíró hangja csak itt és az epilógusban hallatszik, különben a három nő: Maggie, Lina és Sloane beszél.
Maggie tizenéves középiskolás lány, akinek viszonya volt az angoltanárával. Amikor a lány kitálal a történtekről, végül sem a bíróságon, sem a barátok és a család nem hisz neki.
Lina, a kétgyerekes háziasszony egy kihűlt házasságban vergődik – a férje konkrétan nem hajlandó megcsókolni. A nő végül viszonyt kezd a kamaszkori nagy, beteljesületlen szerelmével.
Sloane sikeres üzletasszony, akinek a férje szereti nézni, ahogy más férfiakkal szexel, és a hármas felállást sem veti(k) meg.
Három történet, a vágy három arca. Első ránézésre. A könyv azonban ennél jóval, jóval mélyebbre megy. Menetközben csodálkozik rá az olvasó, hogy valójában a női kiszolgáltatottság három arcáról van szó. A narratíva, a mélyben lévő mozgatórugók mindhárom nőnél nagyon hasonlóak. Tökéletesen bemutatja a könyv, hogy mennyire kiszolgáltatott valaki, ha nem kap elég figyelmet, szeretetet – hogy anélkül lassan, de biztosan elsorvad. Hogy a törődésért a világ végére is hajlandó elmenni. Vagy még tovább. Mindegy, milyen megalázó helyzetbe sodorja magát, mindegy, mennyit ad fel magából, a vágyaiból. Mindegy, mennyire nem ura saját magának és az életének.
„A vágy árnyalataiban rejtőzik igaz valónk legelemibb pillanatainkban”.
Iszonyú dühöt hozott ki belőlem a könyv. Az, hogy ezek a nők annyira sóvárognak egy érintés, egy ölelő kar, a figyelem iránt, hogy észre sem veszik, valójában hogyan bánnak velük. Ijesztő, hogy meddig megy el egy nő, akit nem szeretnek. Hogy meddig megy el egy nő, aki meg akar felelni. Aki elég jó akar lenni. Hogy meddig hitegeti, áltatja magát, hamis illúziókat, kamaszkori ábrándokat hajszolva, ahelyett, hogy a pillanatnyi kielégülés és boldogság (vagy legalábbis amit annak képzel) helyett feltenné magának a világ legegyszerűbb legnehezebb kérdését: mit is akarsz valójában? Mire vágysz? Ki vagy te? Mit akarsz kezdeni az életeddel? (Najó, én sem gondolom komolyan, hogy ezekre a kérdésekre könnyű válaszolni – ezek pont azok a kérdések, amik elől nem egy ember egész életében menekül, nehogy egy üres szobában egy pillanatnyi csendben egyedül találja magát önmagával, és kénytelen legyen szembesülni. De attól még kellene tudni. Nagyon is.)
Ha eddig eljutottál az olvasásban, nem mondok újat azzal, hogy küszködtem ezzel a könyvvel. Az őszinteségével, a húsba vágó nyersességével, a kitárulkozásával, és mindazzal, amit mindez bennem elindított, megnyitott. Mégis, nagyon örülök, hogy kezembe akadt ez a könyv, mert ezekkel a témákkal, kérdésekkel foglalkozni kell, olvasni, beszélni kell róluk.
Mikor, ki és mit hisz el egy nőnek? Vagy éppen mit nem hisz el? Miért kapja meg egy tizenéves kamaszlány, akivel a tanára kikezd (aki egyébként pontosan ismeri a zaklatott családi hátteret; igaz, nem feküdtek le), hogy csak magának kereste a bajt?
Miért vetik rá a követ egy boldogtalan házasságban élő nőre, amiért többet akar, urambocsá’ boldog akart lenni? Miért nem lehet elfogadni, hogy úgy érezte, elsorvad, ha valaki nem néz rá nőként, ha valaki nem csókolja meg, ha valaki nem vágyik rá és öleli? Miért ne vágyhatna többre, mint egy csinos ház, jól felszerelt háztartás, két mosolygós gyerek és egy férj, akiről a legtöbb, ami elmondható, hogy jelen van?
Meddig lehet/ kell elmennie egy nőnek abban, hogy a párja vágyait szolgálja ki? Szégyellnivaló, ha élvezi azt, amit mindenki más megvetendőnek tart?
És még mi minden van itt. Érzelmi függőség; anyagi kiszolgáltatottság; várakozás; rengeteg sérülés, ki nem mondott vágy, szégyen, magyarázkodás, értetlenség.
Taddeo stílusa szerencsére nagyon jó: olvasmányos, gördülékeny, egyáltalán nem száraz. A történetek élnek, bele tudtam élni magam Sloane, Lina és Maggie életébe – már amikor akartam –, a karakterábrázolás abszolút helyén volt, és az érzéseiket is sikerült jól átadni. Nagyon jó volt szerintem az adagolás: ahogyan szép lassan kibontakoztak a történetek, lépésről lépésre, összeálltak a motivációk és a hátterek. Mondjuk néha zavart, hogy a három nő történetét váltakozva olvashattam – főleg az elején kellett vissza lapozni, hogyan is volt, de utólag visszagondolva jobb volt így, könnyebben emészthető, vagy éppen fordítva – nagyobbat ütött.
A könyvet nagyon köszönöm, Athenaeum Kiadó!
Értékelés: 4/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON is! 🙂
Kis piros könyveskomód 