térdre, pupákok! (fotó: ETO YouTube)
Norm egy idő után egyáltalán nem hallotta a vonatfüttyöt. A házuktól száz méterre szelte ketté a várost a keleti vonal, amin nappal személyvonatok jártak, míg éjszakánként hosszú tartálykocsik és konténerekkel megpakolt vasúti kocsik dübörögtek egy boldogabb világ felé. Szállítottak étolajat és tejet, konzervek tömkelegét, rengeteg ruhát, millió láda szappant, mert a tisztaság mindenek felett, olvasólámpákat és zsebszámológépeket, mert mindenki félhomályos irodákban dolgozott, ja és plazmatévéket, hiszen a szórakozás csakis onnan jöhet. Mindig azt, amire éppen szükség volt abban a fővárosban, ami szenvtelenül zsigerelte ki az ország többi részét.
Norm gyűlölte a fővárosiakat és ezzel ugyanígy volt majdnem mindenki, aki csak azért tette be a lábát oda, mert nagyon muszáj volt, például gyorsított eljárásban akart útlevelet. Azt csak ott lehetett elintézni. Normnak nem volt útlevele. Ő már régen elhatározta, hogy nem a határt átlépve, pecséttel a kis kék könyvben megy el innen, hanem átúszik a folyón, ha egyáltalán. Persze sosem lett egyáltalán, mert Norm kényelmes volt és megalkuvó. Nézte otthon a tévét, főként a kvízműsorokat szerette, mindent megfejtett már sokkal korábban, mint az a szemüveges okostojás. Közben mérgelődött, hogy miért nem ő van ott és miért nem ő viszi el a főnyereményt, miközben gondolkodás nélkül sorolta Burkina Faso nagyobb városait, a légyölő galóca latin nevét, vagy éppenséggel a porosz-francia háború főbb eseményeit és szereplőit. Ráadásul szebb is annál a majomnál, van haja, de ugye a fővárosiaknak kell mindenhol elsőnek lennie a kurva anyjukat!
Amikor az utolsó kérdést tette volna fel a műsorvezető, Norm hiába fülelt, nem hallott semmit, mert az éppen elhaladó vonat vezetője vélhetően ráfeküdt a kürtre. Nem az volt a baj, hogy az éles hang az agyáig hatolt, azt már megszokta, szépen kialakult egy láthatatlan retesz, ami ilyenkor bezárt, hanem az, hogy ilyenkor mást hallott. Norm koncentrált, igyekezett szájról olvasni, de az a barom adásrendező állandóan össze-vissza váltogatta a különböző kamerák képeit, de valamiért minden második snitten a nőt mutatta, aki a nyereményekkel pózolt és olyan merész dekoltázs volt a ruháján, hogy Norm is elpirult. Mondjuk nem volt ellenére a pirulás, bár szerette volna tudni a kérdést. Ostön, mondta az okostojás és a közönség állva ünnepelte, a stúdió tetejéről aranyszínű csillogó papírlapocskák hullottak alá, tisztára olyan volt, mint a BL-döntő után, a műsorvezető a nőt ölelgette, talán kicsit túlzásba esve a közönség soraiban pedig ott sírt az okostojás felesége. Na, most bezzeg tisztán látszott, ahogy azt rebegi, szeretlek, a gyengébbek kedvéért még feliratozták is, ami nyilván a legkevésbé sem érdekelte Normot, legfeljebb a romantikus lelkületű nézőket, akik a legutolsó mérés szerint az összes odakapcsoló hatvannégy százalékát tették ki.
A fődíj egyébként egy kellemes hosszú hétvége volt valamelyik fővárosi wellness szállóban, mert még azokat is odaépítették, direkt, kibaszásból. Remélem ez a pöcs ott lakik két utcára, reménykedett Norm, vagy ami még jobb, talán ott is dolgozik, pucolja a budit és utálja az egészet, most meg ott fog parádézni és a kollégái gyűlölni fogják, mert sikálhatják a szarát. Éhbérért.
belegabalyodva (fotó: saját)
Norm kiment a konyhába, felnyitott egy jéghideg dobozos sört, majd az erkélyen lassú szürcsölésekkel megitta. Közben szívta azt az undorító elektromos cigit, amiről szentül hitte, hogy egészséges, és nézte a csillagos eget, a kiserdőt, amit zajszűrőként telepített a vasúttársaság, de már szinte az összes fa kiszáradt vagy kivágták a csövesek tüzelőnek és halkan röhögött. Itt már mindenki süket vagy agykontrollos, nem kell ide kiserdő.
Mentő szirénája csattant fel a csendben és Norm tudta, hogy megint elütött valakit a vonat a gyalogos átkelőnél, imádták ezt a helyet az öngyilkosjelöltek, mert kiesett mindentől, nem is igazán volt értelme megépíteni, csak a szabvány miatt tervezték be. Hát hiába dudált a mozdonyvezető megint, egy újabb bús lélek adta át megát a teremtőnek. Legalább most nyugalom lesz pár óráig, vágányzár, helyszíni szemle, miegymás, ásított Norm, aki közben azon morfondírozott, hogy lemegy és körülnéz. Meglesi a hullát, hátha ismerte, végtére ez nagyon kicsi város, ráadásul a barátainak legalább a fele depressziós, de rájött, hogy tiszta időpocsékolás, a katasztrófavédelem hamarosan kiteszi egy posztban az eseményt, lesz monogramos áldozat és kicsit pixeles kép, ha nem annyira durva a halál.
Visszaballagott inkább a nappaliba, átkapcsolt az egyik sportcsatornára, ahol billiárdot adtak, az egyik jólöltözött üveges szemmel követte, ahogy a másik jólöltözött szépen egymás után lelöki az összes golyót, így neki csak az ásványvíz és az együttérzés maradt.
Volt foci is máshol, de Norm már nem szerette a focit, mert megcsalatva érezte magát. Az álmait összetörték, a hitét idézőjelbe tették azok, akikért valaha tűzbe ment volna.
*
Tekintettel arra, hogy a hétvégén összesen három meccset is megnéztem, amiből kettőt élőben és az összbenyomásom nem annyira tragikus, annak érdekében, hogy ez az érzés ne változzon meg azután sem, miután szimbolikus boncolást végeznék az első csapat teljesítménye kapcsán, hoppá!, már önmagában az is vicc, hogy leírtam a teljesítmény szót, aminek van valami pozitív csengése és cselekvést feltételez, szóval már meg is bántam a használatát, de már nem javítok, mert így még nagyobb lesz a kontraszt, a budafoki meccsel összefüggésben csupán egy rövid gondolatmenettel rabolnám a drága időtöket.
Én elemzőként dolgozom, a számok világában élek, ahol kettő meg kettő négy, azaz nincs helye semmi mellébeszélésnek. Ha van, amivel fel tudnak bosszantani, az egyrészt a pongyola felszínesség, meg az ordas kamuzás. Bár az eredménykimutatás súlyos veszteséget jelez, de a cég igazából prosperál. Búúú! Igaz, hogy rengeteg a kifizetetlen számla, de ez egyáltalán nem azért van, mert nincs forrás a kiegyenlítésükre. Búúú! A termékek jók, mi több, kiváló minőségűek, csak a piac még nem érett meg a befogadásukra, ezért küldik vissza a kiskereskedők és állnak hegyekben a raktári polcokon. De nincs lejáratuk és hamarosan minden jobb lesz. Búúú!
Azt mondja Kuznyecov mester, és most itt szószerinti idézet következik a klub honlapján megjelent, meccs utáni nyilatkozatból. A darab címe egyébként ’Megszakadt a győzelmi sorozatunk’, ami már önmagában gyönyörű példája ’a miként mondjunk nagyot és öltöztessük a valóságot álruhába turpisságból’ metodikának és megérne egy misét egy önismereti problémákkal foglalkozó szaklapban. A legfincsibb dolog a többes szám harmadik személy használata, ami együttérzést vált, válthat ki a gyanútlan olvasóból, aki máris ellágyul, ha nem vette be időben a geciséget elnyomó tablettát.
Onedin kapitány (fotó: saját)
„1-0-nál volt két három helyzetünk, amikkel lezárhattuk volna a meccset, de a Budafok vissza tudott jönni, fordította, nekünk pedig már nem sikerült gólt szerezni.”
Nekem elsőre gyanús volt, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Mivel nem akartam lyukra futni és abba a hibába esni, hogy a 90 perc összképe alapján még a jót is szarnak látom utólag, vettem a fáradságot és újra végignéztem a gólunkat követő időszakot egészen addig, hogy Kovács bebólintja a budafoki egyenlítő gólt. Annyit csaltam, hogy másfélszeres sebességet állítottam be, nem vagyok teljesen a saját ellensége.
Bumba 57’ 24”-kor vágta be a tizit, magabiztosan, míg Kovács 64’ 08”-kor egalizált. A két momentum között pontosan 386 másodperc telt el, ami nagyon kevés idő. Nem kizárt, hogy egy csapat nagyon megtolja ilyenkor, hiszen az ellen megrogyott, félig a földön fekszik, de legfőképp kóvályog és keresi önmagát. A boksz legnagyobbjai Papp Laci bácsitól kezdve, Teofilio Stevensonon keresztül egészen Tysonig, mindenki ezt csinálná. Verebes ETO-ja is ezt csinálta. Na de mi történt a Promontor utcában? Szolid presszing, ami 59’ 57”-kor jutott a csúcsra, amikor is Skvarka okosan beindított Csontost az üres területre, aki lefutott az alapvonalig, majd középre játszott, de sajna a labda Diarra mögé érkezett, így oda lett a lehetőség. Helyzetet nem mondok, mert ez vélhetően az InStat definíciója szerint sem az. Ennyi! Szóval hol van az a két-három helyzet, Szergej?
Természetesen nem zárható ki, hogy az OxygenMédia stábja időcsavarba került és a YT-on fellelhető felvétel nem teljeskörű, esetleg az AI kevert be valamit.
Egyebekben arra emlékszem, hogy a Budafoknak volt számos helyzete, aminek következtében Ruisz Barni az egyetlen ETO-spíler, aki tényleg értékelhetőt nyújtott, miközben a csapat enerváltan és fantázia nélkül mozgott, úgy néztünk ki, mint a barlangját frissen elhagyó medve kábé két perccel az esemény után. Koordinálatlanul.
Hol van az a tűz? Mintha nem a régi volnál. Értem én, hogy taktikai fegyelem, kellő óvatosság, nem futunk az előre tartott késbe, oké. De mi vagy ki akadályozza meg, hogy a külső szemlélőnek olyan érzése legyen, hogy ezek, mármint ők, nem ismernek se istent, se embert és szétszednek mindenkit. Utálom, amikor a csapatomat zsoldosseregnek titulálják igaztalanul. Rosszul vagyok, amikor a sikertelenség kihozza egyesekből a bennük rejlő xenofóbiát és románoznak teliszájjal. Vagy braziloznak, osztrákoznak, szudánoznak, szlovákoznak, ne adj isten argentinoznak. Nem kell!
Viszont ennek megelőzésére a legjobb orvosság, ha nem csupán minőségi csapatnak tartják magukat a srácok, hanem annak is látszanak. Élőben és a tévében is.
A marha sok kreditből már alig akadt valami és az kevés, ha én még mindig szeretlek titeket, a magam sajátos módján, meg hiszek is bennetek, mert nincs más választásom.
*
Előre bocsátom, hogy nem fogok ócska demagógiába esni, amikor egy kicsit sztárolom a klubban pallérozódó fiatalokat. Igen, tisztában vagyok azzal, hogy az égvilágon semmit nem jelent, hogy az U17 játszott egy jó félidőt az UTE ellen, aztán pedig kikapott, illetve az Akadémia leiskolázta a ZTE második gárdáját.
a csilláron is lógtak (fotó: saját)
Nagyon is a helyén kell kezelni a látottakat, mert a klub jövőjét önmagában ezek a srácok nem fogják fényesre suvickolni és csak reménykedni lehet, hogy például az érintett 2007-es, mi több 2008-as korosztályból páran valamikor húzóemberek lesznek az ETO első csapatában.
Vegyük először az U17-et! Ami az én szívemet, lelkemet nagyon megmelengette, az egyrészt az őszinte futball, amiből üvöltött ennek a csodás sportágnak a szeretete. Ezek a fiúk még romlatlanok. Még nem legyintette meg őket a rossz szellem és csak reménykedem, hogy ez sokáig így marad. A másik örvendetes megfigyelésem, hogy rengeteg tudatos elemet véltem felfedezni a játékban. A csapat eredményessége érdekében megkomponált csapatszintű mozgásokat, amik például egyáltalán nem nyomták el az egyéni képességekben rejlő kreativitást. Ha tényleg elmegyek a túlzás ingoványába, azt mondom, a Bognár-Böjte edzőpáros nem csak összegzi az egyénekben megbúvó potenciált, hanem igazi multiplikátorként funkcionál. A csapat szombaton kicsit kényszerpályán mozgott, mivel sérülések és egyéb okok miatt nagyon szűk volt a merítés még úgy is, hogy sokan voltak köztük olyanok, akik az eggyel fiatalabb korosztályban is versenyezhetnek. A kispad rövid volt és páran csak böcsületből ültek le cserének. Meg is látszott a második félidőn ez az alaphelyzet, mivel szépen lassan elfogytunk, miközben az UTE vérszemet kapott és komoly sikerélménnyel távozhatott Győrből. Kicsit sajnálom, hogy 2-2-nél Szerémi kihagyta a büntetőt, mert akkor egy más meccs jöhetett volna az utolsó bő félórára.
A srácok a végső kimenet ellenére megérdemlik a kalaplengetést. A látottak alapján megvan a kellő spiritusz a fiúkban és nem mellesleg sziklára építjük a házat. Hogy később ebből ki és mit profitál majd, az már egy érdekesebb kérdés.
Az NB III-as társaság esetében arra voltam elsősorban kíváncsi, hogy vajon mennyire bírják a nyomást, mármint miként kezelik azt a szituációt, hogy egyértelmű győzelmi kényszer alatt kell játszaniuk. Nem csupán a kritikus pozíciójuk miatt, most fókuszáljunk arra a helyzetre, hogy elsősorban a saját teljesítményükkel kell kivívni a bennmaradást, mert a nagycsapat segítségére nem életbiztosítás alapozni, és bizony a 13. hely is billegős, ezért jobb lenne még feljebb lépni, hanem azért is, mert a ZTE II nagyon vékony brigád. Náluk még jobban ég a ház, a saját edzőjük mondta állítólag, hogy amennyiben kikapnak az ETO-tól, nekik vége. Hogy tényleg így volt-e vagy csupán valami urban legend van a háttérben, nem tudhatom. Az biztos, hogy nem játszott vissza náluk senki, hacsak nem veszem oda a jól csengő nevű Balotelit. Így egy L-lel, mert nehogy már keveredés legyen az Aranylabda-szavazásnál.
Az MLSZ is kiemelt figyelmet fordított a találkozóra, hiszen egy summa cum laude jogi diplomás kisgyereket küldött fújni, aki ha nem a nyílt színen teszi ki magát verbális abúzusnak, éppen a Miniszterelnökségen referenskedik és erősíti a Rendszert. Hogy emeljem a tétet, olybá tűnt, hogy az OBT nemrég megválasztott elnöke, aki korábban lelkesen lengetett az NB I-ben is, mintha ellenőrként bújt volna meg közöttünk a kis noteszával. Ezek ám a magasságok, barátaim!
nem a lécen csattan (fotó: saját)
Szerencsére a nagy ETO sem küldött le senkit és ez nagyban erősítette a csapat kohézióját. A „felnőtt” keretnél számításba vett Farkas Bazsit és Urblíkot nem számítom oda, mert sérülésük miatt komoly meccshiánnyal küzdenek mindketten. Farek konktrétan vasárnap játszotta első éles meccsét a sajnálatos szakadás óta. Kilenc roppant hosszú hóna után. A Budafokra induló első csapat tagjai közül Tóth Rajmi, Huszár, Kröhn, Hamed és Vingler Lacika egyébként a nézőtérrel figyelték a játékot, míg a túloldalon, a két kispad között, a felezőnél ott álldogált Kuznyecov és Köteles úr is. Utóbbi végig pöfékelte az első félidőt, ami egy sportlétesítményben minimum problémás szerintem, ráadásul nem túlzottan példamutató.
Megjegyzem, a meccs nem tartogatott annyi izgalmat, hogy azt csak konstans cigizéssel lehetett kibírni, mert az ifjoncok határozott futballal nyitottak, aminek következtében a 10. percben már 2-0 állt a táblán. Jó volt nézni az erőtől duzzadó támadásvezetést, a magabiztosan záró védelmet. Csáki igazi vezérként és ellentmondást nem tűrő módon dirigálta a hátsó alakzatot, ahol Selyem és Tamás jól robotolt a széleken, míg Urblík nem cifrázta túl. Középen Mitring egészen felnőtt Bánáti tanári játékához, Tudor egészen más és főleg jobb arcát mutatta, mint a Komárom ellen. A titán Décsy Ádámról külön is szeretnék szót ejteni. A roppant tehetséges és még csak 16 éves fiúcskán nem látszott megilletődöttség első felnőtt tétmeccsén, egy percig nem szart be. Sajnos egy peches ütközés után kapott a buksijára, ami után még megrázta magát, de pár percen belül kiderült, hogy nem lesz tovább. Emlékezetes debütálás volt, az szentigaz, amit biztos sok szép pillanat követ még. Hajrá Ádám! Elől Tarcsy keményen dolgozott, szívta a védők energiáját rendesen, míg Farkason egyáltalán nem látszott, hogy féltené magát, simán belement csínesebb összecsapásokba is, nem mellesleg gyilkos módon és könyörtelenül használta ki az adandó lehetőségeit és ilyen hosszú pauza után igazán önbizalomnövelő módon jelentkezett újra. Botorság lenne azt mondani, hogy ő már teljesen kész van és neki kellene megoldani az ETO gólínségét már most is, de az irány határozottan jó. Az általa képviselt alázat pedig nagyon is elfér a nagycsapat öltözőjében.
Igazán remek töltődés volt a meccs, tökéletes felvezetője a főműsornak. Az más kérdés, hogy mint utóbb kiderült, nagyon is kellett ennyi plusz, mert ha az nincs, simán a kardomba dőltem volna már kora este. Ezért különösen hálás vagyok a srácoknak, akik végképp nem tehetnek róla, hogy egy csöppet a nevetség tárgya az ETO manapság.
Akik ennek okozói, remélem, egy kicsit elgondolkodnak, és talán szégyellik is magukat.
Sajnos a csorba kiköszörülése a Vasas győzelmét követően már nem csak rajtuk múlik.
Ide jutottunk. Gondolt erre bárki mondjuk tavaly szeptemberben, de akár decemberben is?
*
ETO u17 – UTE u17 2-4 (2-1)
68 néző, vezette: Gaál (húsz alatt jobban oda kellene figyelni a testünkre)
ETO u17: Kátai-Urbán 3 – Sárkány 3, Csorba D. 3, Prettenhoffer 4.5, Kovács-Galavics 4 – Pálfalvai 3 – Ilyés 3.5, Badics 4 (82’ Gombás 0) – Garamszegi-Géczy 3, Farkas D. 3.5 (82’ Csorba T. 0), Szerémi 4.5. Edző: Bognár Zsolt
UTE u17: Szentmihályi – Farkas B. (46’ Mukai), Csuvikovszky, Széphalmi – Cseh – Narm, Soós, Törteli (878’ Román), Szalay – Birkás-Kováts (65’ Kárász), Orbán. Edző: Bordán Csaba
Gólok: 9’ Szerémi 1-0, 25’ Birkás-Kováts 1-1, 38’ Szerémi 2-1, 48’ Birkás-Kováts 2-2, 60’ Sárkány (öngól) 2-3, 75’ Kárász 2-4
Kimaradt 11-es: 68’ Szerémi
esik eső vízsugárban (fotó: saját)
ETO Akadémia – ZTE II 4-1 (2-0)
123 néző, vezette: dr. Dédesi (messze nem miniszteri nívón)
ETO Akadémia: Kiss 4 – Selyem 4.5, Csáki 4.5, Urblík 4, Tamás 4.5 – Décsy 4 (38’ Bakó 4.5), Bánáti 5, Mitring 4.5 (90’ Kulcsár 0), Tudor 4.5 – Farkas 5 (70’ Lawrenzo 0), Tarcsy 4. Edző: Szekeres Adrián
ZTE II: Senkó – Kozári (75’ Deme), Dóczi, Bodrogi – Lengyel, Wolf (75’ Zsiga) – Kámi, Balabás (75’ Mulasics), Boros (86’ Dobos) – Baloteli, Kapus (46’ Molnár). Edző: Koller Zoltán
Gólok: 9’ Bánáti 1-0, 10’ Farkas 2-0, 62’ Farkas 3-0, 72’ Molnár 3-1, 90+3’ Bánáti 4-1
Budafoki MTE – ETO 2-1 (0-0)
701 néző, vezette: Antal (rendben volt)
BMTE: Gundel-Takács – Fekete, Oláh, Kalmár, Horváth – Csonka, Soltész – Zsóri (87’ Nagy), Németh (64’ Szerető), Kovács (87’ Merényi) – Vasvári (90+2’ Elek). Edző: Dajka László
ETO: Ruisz 3 – Kiss 1.5 (72’ Vera 0), Szépe 1.5, Boldor 1.5, Vianna 1 – Tóth 1.5 (46’ Vingler 1.5) – Diarra 1, Bumba 1.5, Csontos 1 (65’ Boschilia 1), Skvarka 1 – Kröhn 1 (65’ Huszár 1). Edző: Kuznyecov Szergej
Gólok: 58’ Bumba (11-es) 0-1, 65’ Kovács 1-1, 80’ Oláh 2-1[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt (23 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]
Hosszabb mint zöld Blog 