Korrupció: nem fizetik ki a kárt a csepeli szocialisták

Csepel.info

Losonci Róbert és Takács Krisztián: csak a felelősséget nem vállalják, azon kívül bármit

Több mint hatmillió forinttal maradnak adósai a csepeli önkormányzatnak a csepeli szocialisták, miután kárt okoztak a kerületnek. De inkább bedöntötték azt a céget, amelynek az MSZP-s Takács Krisztián korrupciós bűncselekménye miatt a kártérítést kellett volna kifizetnie – értesült a Csepel.info.

Takács Krisztiánt 2018-ban ítélték el jogerősen a bűncselekmény miatt. Rögtön utána a “korrupcióellenes” ellenzéki összefogás egyik kulcsembere lett: innen is látszik, hogy az ellenzéki pártok ismerik a cinizmus fogalmát.

A csepeli önkormányzat nem hagyta annyiban, hogy legkevesebb hatmillió forint veszteség érje a kerületet. Ezért kártérítési pert indított a bűncselekményben érintett cég ellen – melynek a tulajdonosa Takács Krisztián frakciótársa, a szintén MSZP-s képviselő, Losonci Róbert. Ennek a cégnek, a V-tel Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak rendelték most el a felszámolását. Így tudják elkerülni, hogy az általuk okozott kárt visszafizessék a csepeli polgároknak.

A csepeli baloldal inkább bűnszervezethez hasonlít

A csepeli baloldali politikusoknál “népbetegség” a büntető törvénykönyv kimerítése. Legyen szó gyilkosságról, sikkasztásról, hűtlen kezelésről, pedofíliáról, magánokirat-hamisításról vagy éppen becsületsértésről és rágalmazásról, a csepeli baloldal politikusai már gyakorlott mesterek.

Sokak szerint Szenteczky János az MSZP elnökeként valóságos szocialista maffiát működtetett

Aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás miatt ítélték el jogerősen Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP korábbi elnökét. Szenteczky ellen korrupciós bűncselekmény miatt tart jelenleg is büntetőper. Főszereplőnk, Takács Krisztián sem marad ki a sorból. Őt becsületsértés mellett magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt ítélték el jogerősen. A politikus korábban azzal is címlapra került, hogy egyik becsületsértési pere után nem fizetett időben, és végrehajtást indítottak ellene.

A csepeli szocialisták között emellett volt pedofil bűnöző és ügyfeleit átverő ügyvéd is. De a leghírhedtebb mind közül Deme Gábor: őt kettős emberölés és sikkasztás miatt ítélték életfogytiglani börtönre. A csepeli szocialisták közül utoljára Csaba Péter került a bűnügyi hírekbe. Ő azt felejtette el, hogy ittasan nem szabad kormány mögé ülni.

A Demokratikus Koalícióba átigazolt Horváth Gyula már finomabb természet. A frakcióvezetőt folytatólagosan elkövetett rágalmazás és folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége miatt ítélték el jogerősen, elmarasztalása még egészen friss.

A csepeli baloldali politikusok mindezt a bűncselekmény-cunamit bő egy évtized leforgása alatt érték el, és tucatnyi hűtlen kezelés miatt indított per tart még most is.

Nem zavartatják magukat

Szabó Szabolcsot, az Együtt és az LMP korábbi politikusát, aki a változatosság kedvéért most a Momentum és a Jobbik csepeli országgyűlési képviselő-jelöltje, mindaddig nem zavarta a csepeli baloldali  politikusok bűnözési hajlama, amíg őt támogatták a kampányokban. Csak akkor vált érzékennyé, amikor 2018-ban az MSZP és a DK már nem őt akarta képviselőnek. Rögtön szembesítette korábbi barátait azzal, hogy mennyi bűncselekményt követtek el.

Dukán András, a csepeli Momentum egyfős frakciójának vezetője pedig akkor akadt ki a szocialistákra, amikor a kompenzációs listán Szenteczky Jánost elé helyezték. Ki is lépett emiatt az összefogás keretéből. Ám amikor egy listahellyel előrébb tették, már szent volt a béke, eltűnt a zavaró bűnlajstrom a szeme elől, és onnantól nem csak Szenteczky, de Takács Krisztián bűncselekményei is elfogadhatóvá váltak számára.

Csepel.info

41 hozzászólás “Korrupció: nem fizetik ki a kárt a csepeli szocialisták” bejegyzésre

  1. Tonyó szerint:

    Ezek most is bármit megtehetnek.

  2. Gy. szerint:

    Ha 12 évig tart egy-egy ügy, akkor a magyar “igazságszolgáltatás” egy rakás sz@r. És akkor is, ha nem lehet a pénzt közvetlenül a korrupt gazemberektől visszaszerezni.

  3. Roller szerint:

    Németh Szilárdot ki veszi elő….és persze még sorolhatnám farkas flórit…stb

  4. Tonyó szerint:

    Ahhoz legalább jelentsd fel őket.

  5. Feketelistas szerint:

    Egy rejtett erőforrás bűncselekmény elkovetese után menekült amikor telibe találta egy busz. Ott is maradt a hév végállomásnál.
    Ebből nincs hír? Hogy is lenne tesóka volt.

  6. Papp Péter Pálné szerint:

    Szégyen ez a cikk …….. csak ennyire telik a fidesznek??? Folytatni azt a hazugságot amit hosszú évek óta terjesztenek emberekről és nyugodtan mondhatom, életeket tettek tönkre vele?? De minden bűnért fizetni kell egyszer!! Remélem ebben az esetben is így lesz!!
    Hozzá tenném, ha ezeket ragozzák már egy évtized óta, valójában a helyi ellenzék emelt fővel fordulhat a kerületi lakosok felé, Mert a fidesz lopásai, hazudozásai nem überelhetők!!
    Bízom benne, hogy nem vesszük be ismételten ennek a cikknek a hablatyait, hanem bízunk abban, hogy a csepeli emberek tulajdona lesz például a mi zsebünkből milliárdokkal támogatott birkózó csarnok, úgyszintén a sportpálya is……

  7. Spacejam szerint:

    Persze a fidesz nem irja meg a Hódmezővásárhelyi fidelitász-os drogültetvényét. Fideszes drogbáró.

  8. Vadon szerint:

    Ajaj, orbánék lehallgatták az ő kritikusaikat, már megy a vizsgálodás. Persze a kormánymédia erről nem beszél.

  9. kormánypárti szerint:

    Magyarország jól működő jogállam, a hatóságok minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el. Gyurcsányi adhatott utasítást a megfigyelésekre, hiszen gyurcsányiék bevett szokása aljas politikai módszerekhez nyúlni. Könnyen lehet, hogy kapcsolatban állnak a Moszaddal is.

  10. Gina szerint:

    …és az a legszebb az egészben, hogy az ilyen hülyék szavazhatnak.

  11. kormánypárti szerint:

    Úgysem éri el ez az ügy sem a társadalom túlnyomó többségének az ingerküszöbét! Néhány hét múlva már a kutya sem emlékszik majd rá. Ugyanakkor az derül ki egy friss közvéleménykutatásból, hogy KariGerire ráégett gyurcsányi neve, vagyis sikeres volt a Gyurcsányi Show és a 99% gyurcsányi kampány. A többség az ilyen rövid üzeneteket képes csak felfogni, míg a hosszú okfejtéseket nem érti meg vagy nem kíváncsi rájuk.
    Elárulhatom, hogy kész tervek vannak az ellenzék egész pályás letámadására, miközben a lapjai jó részével tisztában vagyunk. A jövőt illetően tehát úgy néz ki a helyzet, simán hozni fogjuk megint a választást. 😉

  12. Horváth János szerint:

    És büszke vagy az aljasságra! Na ezek vagytok!

  13. Gina szerint:

    Ne aggódj, az ellenzék is okoz majd a fidesznek meglepit, afelöl nyugodt lehetsz.

  14. pl szerint:

    Kormánypárti! Rohadj meg mocskos bandáddal együtt!

  15. Klarissa szerint:

    A kormánypártira teszek egy óegyiptomi átkot.

  16. pl szerint:

    “Milyen országok hallgatják le állampolgáraikat azok politikai véleménye miatt? Milyen rezsimek rettegnek annyira a hatalom elvesztésétől, hogy kiberfegyverekkel törjék fel mások telefonját: Például Azerbajdzsán, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, India, Kazahsztán, Marokkó, Mexikó, Ruanda, Szaúd-Arábia és Togo. Meg Magyarország. Milyen ember az, aki úgy is hatalmon akar maradni, ha közben mindent lerombol, ami valaha jó és méltó volt?”
    És ne legyetek boldogok! Látjátok már, h baj van… hatalmas baj van! Azok akiket gazdátok hülyére akar venni, talán nem hülyék. Bár gazdátok pávatáncol, s mint a kutya ugat, de a karaván halad. Igen, ebből a buktából is látszik, ők működnek, és közel a vég mikor ők is kimondják, bizonyítékok ezrei okán, h mocskos tolvaj gazemberek vagytok.
    Közel a vég OgV-nek és tettestársainak, meg a kormánypárti hülyék számára is, csak az lesz a különbség, h a sok kormánypárti hülye itthon marad örök szégyenének Magyarországnak, gazdátok meg köddé válik…

  17. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció megint felült egy Fake newsnak, ezt csócsálják, böfögik, de talán a prolik elhiszik. Érdekes, amikor az amerikaiak lehallgatták Merkelt, Macront, stb. a dán titkosszolgálaton keresztül, akkor hallgattak, mint szar a fűben!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. pl szerint:

    Miről beszélsz te Isten Barma Noé?
    Ezzel számoljatok el!

  19. Csocsó szerint:

    Spártában az ilyen vezetőket már feltűzték volna a lándzsájuk hegyére.

  20. kormánypárti szerint:

    Szenteczky alias Álló Lándzsa 😀
    http://csepel.info/?p=24302

  21. Csocsó szerint:

    Csepel info az nem hiteles link, mert link😀

  22. Csilla szerint:

    A fidesz nagyon aljas, de majd a népharag kitekeri az EU-s pénzre sóvárgó hatalom óriásnak a nyakát.

  23. Nagyapó szerint:

    Csilla! Nagyot hazudik, de talán téved és a momentumos Cseh Katalin 4,8 milliárd EU-s pénzre gondolt?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. Samu szerint:

    Óóóó, a fidesz annál jóval többet lenyult.

  25. Réka szerint:

    Na igen, a fideszes ismerőseim is nagy tolvajok. A polgári körös időkben kezdték a rablótevékenységüket.

  26. Rocy szerint:

    Ki van borulva a fidesz, hogy megtagadja az eu a pénzt. Sajnos ez a fidesz miatt van, mert már annyit lopott, osztogatott, hogy már mindenkinek feltünt. Lörinc…stb
    Takarodjon a fidesz!

  27. Csipi szerint:

    Az antal jozsef fiát is vastagon megkente a fidesz, nem véletlen, hogy a tudásközpont kapott pénzt, amit luxusutazásokra forditott a fia.

  28. Csisztu szerint:

    Lörinc, tiborcz…stb

  29. kormánypárti szerint:

    Soros, gyurcsányi, Brüsszel…stb

  30. Csisztu szerint:

    Putyin és a vörös kina a nagy barátotok. A fidesz bújtatott komcsik gyülekezete.

  31. Lori szerint:

    Eladtátok csepelt a kinaiaknak!!!! Ezzel a hazátokat is elárultátok.

  32. Roland szerint:

    Orbán nem miniszter,hanem a tolvajok fejedelme.🤑🤑

  33. pl szerint:

    Demens Salabakter Noé!
    A Nemzeth Magyar Nemzete lehozott agy cikket Cseh Katalin tizenéves gazdasági tevékenységéről. Te sem, más sem, sőt az újság sem tudott kimutatni törvénytelenséget! Nem mellesleg, röhej előhozakodni tíz év 4,6 milliárdjával, mikor mi
    PERCENKÉNT KÉRÜNK SZÁMON RAJTATOK legalább ennyiket!!!

  34. Hill szerint:

    Több mint másfélszer annyi pénzt vettek ki osztalékként a legnagyobb építőipari cégeikből a kormányközeli vállalkozók a 2020-as év után, mint amennyit összesen az alkalmazottjaikra költöttek tavaly.

  35. […] elnöke. Érdekesség, hogy a fotókon látható Tóth Mihály korábbi polgármester is, aki a több ügyben elítélt Szenteczkyt annak idején kinevezte a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. […]

Itt lehet hozzászólni !