Tőkés László üdvözli az új nemzeti alkotmányt

Megengedhetetlen, hogy magyar posztkommunistákat támogassanak a rendszerváltó pártokkal szemben Európában

Erdély Ma, Csepel.info

Sajtótájékoztatón köszönte meg 2011. április 27-én budapesti irodájában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke az alkotmányozóknak, hogy az új Alaptörvényben a magyar állam határain túl élő nemzetrészekről is gondoskodtak.

Az erdélyi politikus méltatta az új magyar Alkotmány megszövegezését, és szólt az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzetközi kritikákról is, amelyet hisztériakeltésnek nevezett. Tőkés László külön üdvözölte, hogy míg a korábbi alkotmány a határon túli magyarok iránti felelősségérzésről szól, az új alaptörvény azt tartalmazza: Magyarország felelősséget visel sorsukért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, illetve a szülőföldön való boldogulásukat.

Az EP-alelnöke nemzetstratégiai szempontból meghatározónak tartja, hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről, illetve a nemzeti együvétartozásról tavaly alkotott törvények a nemzeti rendszerváltozás alapjait és pilléreit képezik, s amelyek mentén végre érdemben elkezdődhetett a határok fölötti nemzetegyesítés.

Tőkés László az új Alkotmányt illető nemzetközi támadásokról szólva kifejtette, hogy Orbán Viktor nem ok nélkül jelentette ki korábban Tusnádfürdőn, hogy a magyar baloldal időnként ráront nemzetére. „Ebbe a jelenségkörbe tartozik az 1956-os forradalmat eláruló Kádár János azon kárhozatos cselekedete, mellyel a magyar szabadságharc leverésére behívta az országba a szovjet csapatokat. Kádár és Apró utódpárja, és az ennek holdudvarához tartozó nemzetidegen erők hasonlóképpen létek-lépnek fel a magyar médiatörvénnyel és a magyar alkotmánnyal szemben.” – fogalmazott a politikus, megjegyezve, hogy „azok, akik ezt a kampányt folytatják – a kommunista utódpárt képviselőiként –, újból feladnák Magyarország szuverenitását”. Az EP alelnöke hozzátette: az Európai Unió alapelve, hogy a tagállamok belső ügyeibe – és hangsúlyozottan ilyen az alkotmányozás – nem avatkozik be mindaddig, amíg alapvető emberi jogokat nem sértenek, márpedig az új magyar Alaptörvény korszerű és európai, jelentette ki az EP magyar alenöke.

Tőkés László meglepőnek nevezte az európai baloldal és a liberálisok viselkedését, akik nem veszik figyelembe, hogy a Magyar Szocialista Párt utódkommunista alakulat. „Megengedhetetlen, hogy magyar posztkommunistákat támogassanak a rendszerváltó pártokkal szemben Európában” – mondta az EMNT elnöke.

Az EMNT elnöke külön üdvözölte az alkotmányozók bátorságát, hogy a nemzeti közakarat egyértelmű támogatásának birtokában volt bátorságuk szakítani a XX. századot éppen lezáró, toldozott-foldozott posztkommunista alkotmánnyal, és volt bátorságuk felvállalni a világ előtt magyar múltunkat és keresztény gyökereinket, szemben az Európai Unióval is, mely rosszul felfogott politikai „értéksemlegesség” jegyében „a keresztény Európa” megtartó örökségét megtagadta.

„Saját kisebbségi sorsunk összefüggésében – hasonlóképpen – nagy fontosságú előrelépésnek tartjuk, hogy Magyarország »államalkotó tényezőknek« ismeri el területén élő nemzetiségeket” – idézett az Alaptörvényből az erdélyi képviselő. „Ezekkel együtt nemzetközi viszonylatban is példamutatónak ítéljük, hogy a magyar Alaptörvény mind a hazai, mind a határon túl élő magyarok egyéni és közösségi jogait, valamint közösségi önkormányzatok létrehozásához való jogát elismeri és támogatja.” – hangsúlyozta az EMNT elnöke.

Tőkés László örömmel tapasztalta, hogy az EMNT több javaslata bekerült az új alkotmányba, de hiányolta, hogy az 1568-as tordai vallásbékére való utalás mégsem tartozik ezek közé. „Azt gondolta az EMNT, hogy a tordai vallásbéke olyan módon illik bele a magyar vallástörténetbe, mint a reformáció, s ennek megfelelően javasoltuk e világraszóló békének a beiktatását a nemzeti hitvallásba. Szűkkeblűség volt, hogy ez most nem fért bele, de reméljük, hogy a majdani, egyházakkal kapcsolatos sarkalatos törvényben megidézik a tordai vallásszabadságot is, és ettől még otthonosabban érezzük magunkat a nemzet közösségében” – zárta sajtótájékoztatóját Tőkés László.

Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája

erdely.ma

13 hozzászólás “Tőkés László üdvözli az új nemzeti alkotmányt” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Tőkés László üdvözli az új nemzeti alkotmányt”
    Már csak harminc kétharmados törvény hiányzik hozzá Püspök úr!
    De azért átadjuk Neki!!!

  2. Narancsvírus szerint:

    Feri ne gyere vissza 2011.04.28.
    http://www.youtube.com/watch?v=Z4WjieZ-lRM
    Feri, menjél el Viktorral jó messze innen!

  3. Tarjányi László szerint:

    Csepelinfó szerkesztők, nézzétek vissza a 8 órai Hírtv híreket!
    Nyomozás indult a titkosszolgálatok részéről többek között Richard Field, az LMP, a külföldi titkosszolgálatok ellen!

  4. Tarjányi László szerint:

    Aki nem szerkeszt elég gyorsan, lemarad!
    http://mti.hu/cikk/2011/04/29/magyar_nemzet-_a_titkosszolgalatok_is_vizsgaljak_a_gyongyospatai_esemenyeket-541192
    Belföld
    Magyar Nemzet: A titkosszolgálatok is vizsgálják a gyöngyöspatai eseményeket
    2011. április 29. 07:13
    A polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálják a gyöngyöspatai események körülményeit a Magyar Nemzet értesülése szerint. A lap úgy tudja, az elhárítás és a hírszerzés feladata annak tisztázása, hogy ellenérdekelt titkosszolgálatok és különböző üzleti körök szerepet játszottak-e a romák evakuálásnak beállított utaztatása, illetve az ahhoz kapcsolódó lejárató nemzetközi médiakampány megszervezésében. Nemzetbiztonsági források szerint annak nyomát keresik, hogy van-e közük idegen hatalmaknak a hisztériakeltéshez. Ellenőrzik azt is, hogy a térségben megjelenő félkatonai szervezetek milyen forrásból működnek.

  5. Tarjányi László szerint:

    Gratulálok a Fidesznek az ÁVH újjáalakításához AVH néven!!! Alkotmányvédelmi Hivatal, azaz AVH, az NBH, a Nemzetbiztonsági Hivatal jogutódja. Honlapja még fejlesztés alatt, jelenleg elődje honlapján érhető el.
    A Fidesz ezzel elismeri, nem a nemzet biztonságát, hanem az alkotmány védelmét tartja fontosnak!

  6. zed szerint:

    Deres szélű gödör, amibe beleköptek! 😀

  7. Tarjányi László szerint:

    Tényleg volt 1989. június 16-án egy fiatalember, aki a ruszkikat hazaküldte, (egyébként helyesen), de ugyanaz a fiatalember kivonult többedmagával a nemzet templomából a Trianonra való emlékezés gyászos egyperces felállásánál, ugyanaz a fiatalember megszavazta feltétel nélkül Románia EU-csatlakozását – miközben azelőtt azt hazudta, hogy az autonómia feltétele lesz annak támogatása, és ugyanaz a fiatalember olvasatlanul igent mondott a Lisszaboni Szerződésre, amely egyenértékű a még kevéske szuverenitásunk feladásával… Ikonból hazaáruló, ha két szóban jellemezni kellene őt.
    Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ha akkor, júniusban Csurka István nem „járja ki”, hogy Nagy Imre (újra)temetésén Orbán beszéljen, akkor lehet, hogy másképp alakult volna minden… Azt a szereplést tehát Orbán Csurkának köszönheti teljes egészében…

  8. Papi szerint:

    Tarjányi!
    Ha végig gondolnád amit leírsz akkor nem csak a felét hanem a folytatástis leírtad volna.
    Nézzük a tényeket soha nem fogjuk vissza kapni sem Erdélyt sem Felvidéket sem Kárpátalját sem Délvidéket. A kettős állampolgárságot viszont csak így, és ne haragudj de másként nem ment volna

  9. Papi szerint:

    Admin!
    Már kértelek, hogy ha lehet a nevem után vedd ki a “szerint” szót köszönöm!

  10. admin szerint:

    Kedves Papi!

    Ez egy fórumbeállítás. Csak nálad nem tudjuk kivenni.

    Üdvözlettel:
    Csepel.info csapata

  11. Tarjányi László szerint:

    Nincs abban semmi sértő és dehonesztáló Orbán Viktorra nézve, hogy Csurkának köszönheti, hogy a Nagy Imre temetésen felszólalhatott s ezzel megalapozta politikai karrierjét, beleértve a kétszeri miniszterelnökséget is. Hálából most futtatja Kocsis Máté és Papp Gábor volt miépeseket. Köszönheti a TF-beli fellépését és a mindent elsöprő gázár-kampányt is egy volt miépesnek!

  12. nagyapó szerint:

    Tarjányi László remélem tudja ki az a Tőkés László.
    A püspök sajtótájékoztatójában nem szerepelt Csurka István.
    Nagyon fontos, hogy az EU egyik alelnöke pozitívan méltatja a magyar Alaptörvényt, ellentétben az MSZP-LMP-Jobbik kórussal.

  13. Tarjányi László szerint:

    Nagyapó köszönd meg Csurkának, hogy lehetőséget adott Orbán Viktornak, hogy ismert ember lehessen. Nem lett volna kétszer is miniszterelnök, ha nem szerzett volna hírnevet a szovjet csapatok kivonásának követelésével. Én ott voltam akkor a Hősök terén, te vajon akkor még az állampártot támogattad?

Itt lehet hozzászólni !