Budapesten a szocialisták a legnépszerűbbek, a Fidesz tábora összezsugorodott

2012 március 28 12:50 du.40 hozzászólás

Budapesten ismét a baloldal vette át a vezetést, miután drámain csökkent a Fidesz fővárosi szavazóbázisa, ugyanakkor az Orbán-kormányban csalódott szavazók nem a bizonytalanok táborát gyarapították, hanem egyenesen a Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika mögé álltak be. Az Ipsos legújabb felmérése szerint az MSZP most már egyedül is erősebb mint a Fidesz.

Az Ipsos márciusi felmérése szerint a budapesti lakosság 24 százaléka szavazna a szocialistákra egy országgyűlési választáson. Ezzel szemben a Fidesz 21 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, az LMP 10 százalékon, a Jobbik pedig 6 százalékon áll. Összesen 3 százalék szavazna a Demokratikus Koalícióra. A magyar fővárosi lakosság 35 százaléka jelezte, hogy bizonytalan, illetve nincsen még favorit politikai pártja.

Závecz Tibor, az Ipsos igazgatója elmondta, hogy Budapesten történetesen erősebb a pártkötődés mint vidéken és a baloldali tábor is eleve nagyobb mint a legtöbb vidéki városban, illetve a falvakban. Az LMP-s tábor nagyobbik részben a budapesti értelmiségiek köréből tevődik össze.

Ugyanakkor az is látszik, hogy a szocialisták vidéken is növelték támogatottságukat, itt azonban még mindig a Fidesz vezet. Miközben a vidéki városokban az MSZP tíz százalékos támogatottsága megegyezik a 2010-ben elért eredményükkel, a falvakban jelentősen növelte a baloldal támogatóik számát. A falvakban a lakosság 14 százaléka szavazna az MSZP-re, 3 százalék az LMP-re és 1 százalék a DK-ra. Itt a Fidesz 18 százalékon áll, a Jobbik pedig 9 százalékos támogatottságot tudhat magáénak.

Bár a vidéki városokban az MSZP nem tudta növelni 10 százalékos  támogatottságát, a Fidesz szavazóbázisának nagyobbik része most már a bizonytalanok táborát gyarapítja. A Fideszre még 2010-ben a vidéki városi lakosság 44 százaléka szavazott, mára azonban 18 százalékra esett vissza ez az arány. Itt a bizonytalanok aránya különösen magas (57 százalék), ami azt jelzi,  hogy bár a kormánytól elpártoltak a vidékiek, a demokratikus ellenzék még nem nyújtott számukra megfelelő alternatívát.

A baloldali szavazókat legalább két tényező aktivizálhatta az utóbbi időben. Az LMP népszavazási-kampánya nagy érdeklődést váltott ki, a szocialista pártban pedig a programírás és a pártelnöki választás pezsdíthette fel a szociáldemokrata érzelmű magyarokat.

Jövő csütörtökön (április 5-én) pedig a KMH vendége lesz Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, illetve a párt elnökségi tagja, aki megosztja olvasóinkkal a szocialista párt poszt-tisztújító stratégiáját.

40 hozzászólás

  • Hosszú az út, amíg valaki megbízható, egy jól kodolgozott, értelmes ideológiát a nép elé tenni képes, új vezér elegendő támogatást kaphat. A jelenlegi, becementezett fasiszta diktatúrát és neo-náci Jobbikkal nehéz lesz megdönteni, de el lesznek távolítva, mint a Károlyi szobor a Kossuth térről, az biztos!

  • nem is ertem a budapestieket, hogyan turhettek eddig is ennek a pofatlan feltorekvo bugrisoknak poffeszkedeseit, rendezkedjen felcsuton eztan, ha ott engedik neki……kotve hiszem!

  • na most ezt ismetlem, mert mindjart belekotnek a helyes fogalmazasba:…hogyan turhettek ennek a pofatlan feltorekvo bugrisnak a poffeszkedeseit, …

  • http://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/28/17/Tarki_nott_a_kulonbseg_a_Fidesz_es_az.aspx

    A Fidesz támogatottsága nőtt, az MSZP-é viszont csökkent az elmúlt egy hónapban a közvélemény-kutató szerint.

    A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet márciusi pártpreferencia-kutatása alapján az elmúlt egy hónapban a teljes népesség és a pártválasztók körében is nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága, eközben a pártválasztók körében csökkent az MSZP népszerűsége.

  • Most akkor hogy is van ez ???????

  • AKARKI
    Hát csak úgy , hogy a TÁRKI tulajdonosa Orbán miniszterelnök úr személyes baráti köréhez tartozik.

  • Kovács Árpád

    Hagyjuk már a kacsa meséket. Józan megítélésű épeszű emberek nem szavazzák vissza a nyomorgatóikat, azok akik az mszpre szavaznak azok a szocik slepje. Jót derültem a cikken, Fidesz tábora stabil.

  • Kovácskám:
    Na most az egyszer igazat adok magának.
    A zemberek -legalábbis Pesten- már kezdenek rájönni kire is kell adni a voksokat.
    A vidék mindig is kissé le volt maradva e téren de ami késik nem múlik erre mérget vehet.

  • Kovács Árpád

    az egész hazugságot Christopher Adam találta ki ,sehol nem olvasható ez a cikk,,mszpről tízezer kilólóméter távolságból senkit nem interjuvolt meg a cikk író ,az csak hazugságot írhat.

  • Kovács Árpád

    Valami jól nem állhat az mszp ,mert az igazat a moderátorok kitörlik , Fidesz stabil ezt nem szeretik olvasni a baloldaliak ,pedig ez az igazság,tényleg ezen az oldalon nincs sajtó szabadság ,korlátozzák a szabad igaz vélemények megjelenését és nem ujjonganak ,mszp szénája rosszul állhat.

  • Kovács úr, a cikk a mai Népszabadságban jelent meg.

    Nyomorgatók alatt pedig ugye a mai Fideszes budapesti városvezetést érti, mert mióta ők vannak, azóta Budapestnek csak a kirablás, lenyúlás, sarcolás, megalázás jutott.

    Ezért az a véleményem, hogy aki budapesti létére a Fidesz szavazója, az a város árulója, és javaslom, költözzön Hódmezővásárhelyre, a vidéki bugrisok tenyészhelyére. Ahol egy Lázár nevű alak népszerű lehet, az nem intelligens emberek lakhelye.

  • Úgy van, ahogyan a Gábor irta. A cikkünk forrása a mai Népszabadságban megjelent elemzés volt. Amikor magyarországi eseményekről, vagy fejleményekrők irunk a KMH-ban, mindig a legolvasottabb, legismertebb magyar lapokban közölt információkra alapozzuk saját irásainkat és amikor megtehetjük, interjúkra és saját forrásainkra épitve közlünk véleménycikkeket. Tehát a KMH-ban megjelenő cikkek mögött két fontos elv áll.

    1) eredeti irásokat közlünk, a KMH nem egy utánközlőlap

    és

    2) Pontos és visszakereshető adatokkal, idézetekkel támasztjuk alá irásainkat.

  • Klara Bencsics

    Ki hisz a Népszabadságnak? Csakis a KMH írói és a beírók többsége!

  • Judith Kopacsi

    No meg az a többezer olvasó, akik naponta odajárnak információért.

  • Ejjnye de zsenáns hogy tegnap ezt a hírt hallottam hazai rádiókban is..merthogy beolvasták. Némelyiken örvendező hangon , másokon csak félhangosan , félve.
    Ez van tekintetes urraim és nemzetes asszonyaim.
    Közeleg a maguk pofáraesésének az órája.
    Hálistennek.

  • Uggyan kis butuska Bencsics-lány.
    Hát nemtudja hogy a Népszavaccság még mindig az egyik legovasottabb magyar napilap ?
    Kis butuskám..Vegyen nagy levegőt és törőggyék bele. Nem a kiskegyed fröcsögései a mérvadó hírforrások , egyelőre.

  • Gábor olvasótárs írásához:
    Ez a Lázár ( mindenki csak annyit ér amennyije van ) régebben, még az átkos Gyurcsányista időkben , szép hitelt vett fel egy banktól , mint városvezető, a városa számára. Pappírokat bocsájtottak ki ,a saját feltételeik szerint. A bank meg felvásárolta azokat. Így egyeztek meg.. ( Azthiszem a Raiffansentől de ez nem biztos.Valami osztrák bank.)
    Namármost ugyebár kissé pofára esett a városuk mert a FIDESZ hosszas nehéz aknamunkával bedöntötte a Forintot, úgy ötször.
    (Vagy többször.)
    Erre ez a Lázár közölte a bankkal hogy elvárja a veszteségek megosztását. MErt már nem kívánna akkora kamatot fizetni , ami a Forintromlás miatt kialakult.
    Na , erre a bank annyit mondott hogy ők sem pampogtak amikor a Gyurcsány éra alatt ( a válság előtt ) nagyon megerősödött a forint , nem követelték a veszteségeik kompenzálását a Várostól , úgyhogy most mennyenek a fenébe.
    ( Nem így mondták de ez volt az értelme.)
    Errefel a Lázár közölte a bankkal , hogy mivel ő fontos politikus , a Parlamentben nagy a hatalma , majd törvénykezési eszközökkel fogja akkor kikényszeríteni a banktól hogy azt tegye amit ő akar.
    Ez nem kamu , tele voltak vele a lapok pár hónapja.

  • „A szocialistáknak főleg a negyvenes-ötvenes korosztályokban, az alacsony iskolázottságúak körében és a falvakban sikerült erősíteniük, de valamelyest javultak a pozícióik a fővárosban is.”

    http://nol.hu/belfold/20120328-osszezarul_az_ollo

    Ez a mondat miert maradt ki az elemzesbol ? Hogy lassuk kik is szavaznak az mszmp utolopartjara.

  • Kovács Árpád

    Hazug vöröslapot nem olvasom ,még is csak az mszp jelentette meg magáról a cikket ,azt pedig jól tudjuk hogy a valótlanságot rémhíreket rágalmakat terjesztenek.

  • Puchert János

    Na ezt már a Kovácsunk nem tudta elviselni, Chris hívjatok gyorsan egy elmeorvost Árpikánk úgy látszik megzavarodott ide okádott nekünk. Egyébként még sokat kell dolgozni, hogy ez a választásokon realizálódjon emlékeztek rá a 2002-es választások előtt a Fidesz vezetett vagy 6%-al és az MSZP nyert.

  • Bár csak a megváltó szolalna meg e cikk irójában.

  • Kedves Kovács úr!
    Egy idézet részlettel kezdem önnek címzett hozzászólásomat, amely így hangzik: „…VÁROSOKAT ÉS JUDAPESTET ITT…”
    Nos. Én, mint született, tősgyökeres budapesti magyar és katolikus (MAGYAR! és KATOLIKUS! érti?) polgár kikérem magamnak a magam és még minden bizonnyal több ezernyi hasonló magyar és katolikus polgár nevében az ön bejegyzésében szereplő címkét, melyet szeretett városomra használt! Ugyanakkor megkérem önt, hogy a jövőben a véleményét ne a pártközpontból kérje-kapja-fogadja, hanem objektív tájékozódás útján saját maga alakítsa ki. Tisztában vagyok azzal, hogy a gondolkodás nehéz dolog, sőt, még energia igényes is, mivel az agy működése során a szervezet összes energia igényének több mint 20%-át használja el, de bízom benne, hogy hosszabb-rövidebb ideig tartó gyakorlás után mégis sikerülni fog önnek is, mint a világon több milliárd embernek, akik ezt a tevékenységet napi szinten gyakorolják, használják, és a fejüket nem azért tűrik meg, hogy a füleik le ne essenek. Köszönöm konstruktív figyelmét, és kívánom önnek, hogy valami szépet is lásson az életében, és ne csak a politika árnyoldalait figyelve a méreg egye meg magát.
    Üdvözlettel,
    Wolffie

  • Klara Bencsics – TÉÉÉÉNYLEG? A Széles féle Magyar Hírlapban? és a Századvédtől? Amely EGY MILLIÁRDOS (ezer milliós) megbízást kapott a fidesztől? Napi 3 millióért én is olyan”eredményeket” szállítanék, amilyet csak akar!
    http://www.origo.hu/itthon/20120228-milliardos-kormanyzati-megbizast-kapott-a-szazadveg.html
    és egy valamivel reálisabb felmérés:
    http://atv.hu/belfold/20120321_ipsos_a_demokratikus_partok_tamogatottsaga_no_a_jobbike_csokken
    és akkor még a Plagi bácsinak „köszönhető” népszerűségvesztést (meg az „erkölcsi alapok” erodálását) ezek a felmérések még nem is mérték!

  • Véghelyi Józsefné

    Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt. honlapja:
    http://www.ipsos.hu

    A főlapon látható grafikon külön is….
    http://www.ipsos.hu/graph/images/kep2.png

  • HEHEHEHEheheheheheeeeheheheeheheheeeh……Kovácskám meggárgyult mint a pilóta , akit az utasoknak kellett lenyugtatniuk pár balegyenessel , miután a többi pilóta agyalágyulás okán kizárta érintettet a pilótafülkéből.
    Hátt ,… megértem én az ilyesmit…
    Vehemens , humortalan embereknek könnyen felmegy az agyvizük ha a maguk által , maguknak felépített világukba beletipor a nyers realitás.
    Ilyenkor dühöngő őrültekké válnak.
    ( De egynehány jólirányzott pofon helyre szokta őket billenteni.Egy kis időre. Aztán az egész kezdődik előlről.)

  • Akárki: akkor értelmezem önnek a szöveget, mert ez láthatólag meghaladja a képességeit! A 40-50 éves korosztálynak már benőtt a feje lágya – ÉS VÉGZETTSÉGTŐL FÜGGETLENÜL – a körükben nő az Mszp támogatottsága. Az alacsony iskolázottságúak és a falvak lakói szintén kezdenek észhez térni – azaz rájönni, hogy oltári nagy hazugságokkal etette meg őket Orbán, a helyzetük nem javult, sőt ROMLOTT. E téren talán nézzen utána a lemondott államtitkár (Ángyán) nyílt levelének az oligarchák nyomulásáról. Őt aztán nehéz lenne Mszp szimpátiával vádolni. Viszont TÉNY, hogy az ígéretek ellenére is csak a haverok kerültek „helyzetbe”

  • raadasul azok a haverok, akik csak penznyelesben ugyesek, de ahhoz, amihez kene, nem ertenek!

  • Van egy vidéki jó barátom , FIDESZ párti de nyáron a Jobbik felé kezdett el hajazni…Győzködten kicsit hogy baj van az agyában , meghogy ne legyen már annyira ” vidéki „.Csak röhögött , ennyiben maradtunk .
    Na, pár héttel később felhívott hogy a kezébe került egy Heti Világgazdaság ,( vagy valami hasonló újság ) aszongya ha az abban leírtaknak csak a 10 % .-a igaz…mit 10 %….EGY SZÁZALÉKA igaz , akkor vasvillával kell vonulni a Parlament elé…és még kiabált valamiket a telefonba , de azokat most nem írnám ide le.
    Én csak disztingváltam mondatam neki hogy :
    Na?…NAA ?…Látod fafejűkém ? Ezeket el sem akartam neked mondani mert ha énmondom megsem érted !
    Hallotam hogy csak bólogatott a telefonban.
    Ezek után még mondtunk egymásnak egypár súlyos testi sértést és békében elköszöntünk.

  • Na végre fel ébred a NÉP rá jött hogy átt voltak verve az OV igéreteivvel csak a szavazotok kellettek .

  • Végre remélem most már észreveszi 2/3-os szavazó tábor a sok hazugságot a népnyomorítást, csak a kormány önös érdekei számítanak, a kisemberek meg le vannak ejtve, ők pusztuljnak el a nyomorba. 2 év alatt teljesen tönkre tették az országot, csak a hazugságos elszámoltatások érdeklik őket a saját felelőségük az tabu…

  • Éhes disznó makkal álmodik! Egyébb se hiányozna,azután végleg befellegzene Budapestnek. Azt is ellopnák ami kevés megmaradt utánnuk(ha maradt egáltalán valami az adsságon kívűl).

  • erno foldes

    azert az adossaghoz pont a maga korosztalya jarul hozza leginkabb, nem termelt semmit es nem is adozott, jol emlexem?

  • libás úr! Az én korosztályom, persze nem olyanok mint Őn, megdolgozott a nyugdijjáért, amit Önök szépen elprivatizáltak,főleg saját maguk között,meg a mai támogatóinak a javára. Magam részéről tervező munkát végeztem egy tudományos intézetben,aminek eredményeképen hírközlési mikrohullámú átviteltechnikai berendezéseket exportált a hazai ipar. 40 év munkája van mögöttem! Kikérem magam és más tisztességes nyugdijjas nevében a szemét megjegyzését.Minndez párttagság nélkül a munkámmal értem el.Hol vagyok én az lógós „elvtásak” kiemelt nyugdijjától! Azokról beszéljen.

  • T.Kovács Ádám!Az emberek kétszer is meg fogják gondolni hogy kell-e a fidesz!Ön itt hiába gyülölködik!Hiába pufogtatja a szélsősséges frázisait!!!

  • Már sokadszorra írom le nem változtál de nem is fogsz mert az agyaddal van a baj! A szocik népszerűek ?Ki mondta neked ezt a baromságot a mesterházi ( szarházi ) !!!!!

  • Bakkám :
    Egynehány közvéleménykutató intézet felmérése alapján a Népszabadság közölte ezt a tényt.
    Én jóltudom ez kínos Magának , dehát mit lehessen tenni ?
    Ha egyszer egy párt ( jelen esetben a magáé ) szarul kormányoz , akkor választókat fog veszíteni.
    Emmácsak ilyen dolog …Isten nincs és nem is volt a maga pártjáva.Meg nem is lesz.

  • És akit Isten el akar veszejteni , annak a józan ítélőképességét veszi el…ez most világosan megmutatkozik a maga pártjának az elitjében.
    Csakhát sajnos az egésznek a kisemberek fogják meginni a levét. EZ persze nem számít a magafajták szemében.

  • Király Andrea

    Az időközi választásoknál a Fidesz általában többet szerez,mint a többi együtt..Hazudozni lehet,de az viszont így van.A II.kerület/Rózsadomb/ tele van komcsival,mégis 57%-ot kapott a Fideszes.Erre kössenek gombot a hazug fanyalgók!