A kiállítás 2009 március 19-én iski Kocsis Tibor nyitotta meg.

részlet a megnyitó szövegéből:

??Korrajzunk szoros részévé vált a feszültség a félelem a stressz, a zsúfoltság. A hírek gyors ritmusán lógva individualista társadalmunk egyre közönyösebb lesz a valós közösségi kérdések megválaszolásával szemben. Felborulni látszik a társadalmunkat egybetartó harmónia, amely természeténél fogva a művészet alapkérdésévé, és szakmai vitáink leggyakrabban használt szava is lett.

Podmaniczkynál a harmónia, mint legfontosabb művészeti cél fogalmazódik meg, hasonlatosan a reneszánsz képeszmény alapkövéhez. A vizuális harmónián túl célja a kép létrehozásánál, festésénél, megélt stressz mentes pillanat újraélési lehetősége a befogadók számára is…

Podmaniczky Ágnes bátor, a bátor emberekre jellemző összes erénynek a birtokosa, tud küzdeni, kitartó és ismeri adottságai valós vagy vélt korlátait. Gyakran az előzetes bénító hezitálásokat félretéve, kivont ecsettel nekiugrik a fehér már-már önnön ürességével fenyegető vászonnak, majd küzd, megbeszél, végrehajt, fest és győz. Legyőzi az üres vászon adta művészi kihívást. Győzelmet arat a benne, mint emberben lévő tömegiszony felett. Vászna tükrében farkasszemet néz a világgal szembeni ellenérzéseivel. Számára a művészet, mint belső szükségszerűség, közhelyes olvasata kihívás, terápia.

Podmaniczky Ágnes mindenekelőtt festő és  a többi nem számít, minden művésznek a saját élete, úgy működik, mint képeinek termékeny forrása, hogy miként jut el a végeredményhez ez talán csak az életrajzírókat érdekli.

Podmaniczky kimegy a tengerpartra, vagy a zsúfolt jégpályára, és teleobjektívje tisztes távolságából figyeli az embereket.

A tenger morajlásával egybefonódó gyerekzsivaj és a példás anyukák pletyizésének dallamrajza, beírja magát képeibe. Még ha, ezen verbális absztrakciót szemünk nem is képes első látásra érzékelni, de ha egy kis időt adunk az alámerülésnek, és engedünk a festett horizont csábításának észleljük azt. Podmaniczky ereje ebben rejlik, vizuális eszköztárával és puszta érzékenységével megidézi számunkra a nyári tengerpart, vagy egy futball stadion jellegzetes hangulatát.

Szembeötlő, hogy a kiállított képeken gyakori a fekete, illetve a fehér vászon üresen hagyott felülete. A fehér a fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe. Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi. Magában foglalja a földi világ dualitását, mivel egyaránt jelenti az életet és a szeretetet, de a halált, a gyászt is, ahogy a többi szín hiányát, ill. összességét is kifejezi.

Podmaniczky feketéje, mint tiszta a színeket nélkülöző önálló entitás jelenik meg. Feketéje a szokásos  lazurszínnel való keverést alkalmazó festői megoldást nélkülözi. Azaz az elefántcsont égetéséből származó feketét látunk.

A fekete az ősi sötétség, a káosz, a teremtés előtti állapot, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe. A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma. A szégyen, a bánat, a lemondás színe, a fehérhez hasonlóan a gyász kifejezője. A zsidó hagyományban a királyság, az auktoritás a tekintély jelképe. Az alkímiában a szín hiánya, a Nagy Mű első foka.

Az afro-amerikaiak polgárjogi mozgalmának; egyik jelszava volt: ?A fekete szép!?

A fekete a fehér ellentéte, Podmaniczkynál, építve erre az ellentétre képei belső harmóniájának vázát alkotják, harmóniát teremtenek és feszültséget generálnak.

Podmaniczky Ágnes művészete ízig-vérig festészet, képei nem akarnak mások lenni mint amik, festmények. Az olykor absztrakt környezetbe ágyazott nagyvonalúan odavetet figurák, átstrukturálják a kép egészét, egy feszített, zavarba ejtő jelrendszert hoznak létre a figurális és nonfigurális festészet sarokpontjai között. A stilárisan lebegtető, de inkább az újfigurális festészetbe futó Podmaniczky alakjai stabilak, mondhatni rendezik a teret??

Iski Kocsis Tibor

2009. március 19.

Elhangzott a ráckevei Keve Galéria megnyitóján