Nem a születés, hanem a tettek határozzák meg, hogy a férfi mit ér. Miért ne vehetne részt a versenyben ez a felettébb becsvágyó, csodálatosan vonzó bráhmana ifjú? Miután a papok és a bölcsek engedélyüket adták, az ifjú előrelépett, és odaállt a célponthoz. Amikor megláttam, villámlásszerű borzongás futott végig csüggedő szívemen. Úgy éreztem, régóta ismerem ezt a nyugodt, méltóságteljes férfit, habár még sohasem láttam azelőtt. A célpont alatt megállt, majd tisztelgett a föld és Dharma előtt. Azután ünnepélyes, mély hangon így szólt: – Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Krisnának és Krisnának! Az emberek álmélkodni kezdtek: “Krisna isteni képességekkel rendelkezik, és a legkiválóbb hős Árjavartában, ésszerű tehát, hogy egy bráhmana tisztelegjen előtte. De vajon helyes-e, ha a hercegnő előtt is tiszteleg, aki néhány perc múlva talán a felesége lesz?” Természetes volt, hogy kételkedtünk egy olyan ifjú bráhmana íjászsikerében, aki ezzel az egyszerű illemszabállyal sem volt tisztában. Néhányan ki is gúnyolták, amiért nevetség tárgyává tette magát azzal, hogy a jövendőbelije előtt tisztelgett. Ebben a pillanatban Krisna emelkedett szólásra: – Ez az ifjú, azzal, hogy tisztelgett Krisná előtt, nem mindennapi bölcsességről tett tanúbizonyságot. Amíg a feltételek nem teljesülnek, Krisná a Panycsála birodalom hajadon hercegnője. Korára, kasztjára, vallására és nemzetségére való tekintet nélkül, minden nő méltó a férfi tiszteletére, hiszen a nő saktiból lett teremtve, s az ember nem válhat hőssé anélkül, hogy ne részesítené imádatban Saktit. Ez a bölcs ifjú tehát valójában Sakti anyának ajánlotta a hódolatát, amikor tisztelgett Krisná előtt. Mindenki elégedett volt Krisna magyarázatával. A szívem megtelt e bölcs férfiú iránti tisztelettel. Vajon mi az oka, hogy Krisna ennyi rokonszenvet tanúsít az ifjú iránt? Hirtelen az egész teremben kitört a tapsvihar, s innen is, onnan is kiáltások harsantak fel. Mindenki lenyűgözve, döbbenettel vegyes csodálattal meredt erre a magabiztos, ismeretlen bráhmanára, aki könnyed eleganciával állt a porondon. Még egyszer maghajolt a közönség előtt, s szinte abban a pillanatban ki is lőtte öt nyilát. A nyilak sorban átrepültek a korongra erősített aranyhal szemén, mely nagy koppanással a földre esett. Örömujjongás töltötte be a termet. A szakhík készen álltak a felajánlásokkal teli tálcákkal. Az ég is beleremegett a kagylókürtök, az örömujjongás, a védikus himnuszok és a zene hangjaiba. Utasítást kaptam, hogy a menyegzői virágfüzérrel a kezemben lépjek le az emelvényről. De én már Ardzsuna jegyese voltam! Hogy mehetnék férjhez bárki máshoz? Ebbe egész igaz női mivoltom bele fog pusztulni! Egy pillanatig sem képzeltem, hogy Ardzsunán kívül bárki más győztesen kerülhet ki a versenyből, s hogy ilyen szörnyű választás elé kerülök. – Bátyám, már réges-régen Ardzsunának ajánlottam magam. Hogy mehetnék hozzá most valaki máshoz? – kérdeztem csendesen. – Nem Ardzsuna kedvéért születtél meg, hanem azért, hogy megóvd a dharmát – felelte ellentmondást nem tűrően Dhristadjumna. – A dharma oltárán ajánlottak fel. Az apa dharmája a lány dharmája is. Rámacsandra az erdőbe vonult, hogy megőrizze apja dharmáját. Drupada király azt akarta, hogy Árjavarta legkiválóbb hőse legyen a veje. Ma a hősök közül a legjobb kiállta a próbát, és itt áll előtted. Haladéktalanul váltsd valóra atyád fogadalmát, és teljesítsd a leányaként rád háruló kötelességet! Dhristadjumna igazat szólt. Ha, miközben valóra váltom apám fogadalmát, női dharmám csorbát szenved, ám legyen. Minden dolgot a maga fontossága szerint. Ha az én dharmámnak vége is, apám dharmáját meg kell őrizni. Kezemben a menyegzői virágfüzérrel, lassan előreléptem. Láttam, hogy Krisna rámosolyog Balarámára, és odaáll a bráhmana ifjú mellé. Félénken lesütöttem a szemem. Túl szégyenlős voltam ahhoz, hogy az ifjú bráhmana arcára nézzek. Inkább finom vonalú lábára szegeztem a tekintetem, és kinyújtottam a kezem a virágfüzérrel. Nitambiní szakhí halkan figyelmeztetett:
– Hercegnőm! Mit művelsz? Kinek a nyakába akarod tenni a virágfüzért? Hiszen ez Krisna! Nagyon elszégyelltem magam, és végtelenül zavarba jöttem. Egy kicsit hátrébb léptem, s ekkor két pár lábat pillantottam meg magam előtt, melyek majdhogynem egyformák voltak. Micsoda elképesztő hasonlóság! Melyik láb Krisnáé, és melyik a bráhmana ifjúé? Ha nem nézek az arcukra, nem tudok köztük különbséget tenni. Kénytelen voltam felnézni. Egy pillanatig azt hittem, a kék lótuszszemű Krisna néz megigézve. Az arcformája ugyan egy kicsit más volt, de a szemei, azok szakasztott olyanok voltak. Biztosan ez is Krisna műve! Egy hang azt súgta a szívemben: – Ó, Krisna, te mindenkiben jelen vagy, így Ardzsuna szakhában, és ebben a bráhmana ifjúban is. Ezért aki Ardzsuna, az ez a bátor ifjú is, s mindkettőjük szívében te vagy a minden. Ebben a bráhmana ifjúban voltaképp Ardzsunához megyek feleségül teljes szívemből és lelkemből. Mától ez az ifjú az én Ardzsunám. Akit Krisna megáld a szeretetével, az Ardzsuna. – Eltökéltem magamban: megkérem a férjemet, hogy mostantól szólítsa Krisnát szakhának. Amikor észrevette, hogy szégyenlősségemben elpirulok, gyengéden elmosolyodott. Ekkor értettem meg, mennyire hasonlít egymáshoz a két arc: Krisnáé és e bátor ifjúé, s ezért tűnt már első pillantásra is ismerősnek, ezért vonzódtam hozzá annyira. Krisnában volt egyfajta vonzerő, mely a világon minden bánatot és szomorúságot el tudott feledtetni velem. Ezért volt az, hogy bármennyire haragudtam is rá néha, abban a pillanatban, hogy megláttam, az egészet elfelejtettem. A gondolataim hirtelen megtorpantak. Krisna vidám, egyszersmind mézédes hangon így szólt: – Krisná, nem helyes, hogy már a kezdet kezdetén ilyen hibákat követsz el. Ha nem néztél volna fel, most az én nyakamban függne a menyegzői füzér, s akkor a következő pillanatban ez az ismeretlen, bátor ifjú bosszút áll rajtam, én meg elbúcsúzhatom az életemtől. Te felvilágosult vagy, s az a kötelességed, hogy előre szegezett tekintettel haladj előre. Most nézz fel, egyenesen, és menj hozzá ehhez a derék hőshöz! Meddig várjon még türelmesen szegény? Így kicsúfolni, mindenki füle hallatára! Haragudtam Krisnára. Gyorsan az ifjú nyakába akasztottam a virágfüzért. Az egész terem védikus mantráktól, zeneszótól, örömujjongástól és az önfeledt ünneplés kiáltásaitól volt hangos. A viták is elcsendesedtek. Lehet, hogy csak egy szegény bráhmana, de Krisna tiszteli, s ő lesz az, akivel egyetértésben fogok végigmenni az élet rögös útján. Létezik egyáltalán olyan élet, ami mentes a nézeteltérésektől? Az én életem ráadásul egy olyasvalaki élete, aki a fa és a tűz súrlódásából kipattant szikrából született. Hogyan lehetne hát teljes ellentétek nélkül? Ekkor a csalódott, kéjtől felajzott királyok hirtelen megindultak felénk, hogy rátámadjanak erre az ifjúra, engem pedig erőnek erejével elraboljanak tőle. Férjem megtermett bátyja azonban hatalmas fákat tépett ki tövestől, és úgy kezdte őket pörgetni a feje fölött, mintha buzogányok lennének. A királyok az életüket féltve meghátráltak.